A Szarvaskúti Vasút története

A Bicske – Tarján vasútvonal

A kiegyezés (1867.) után rögtön felmerült a vasútépítés terve az akkor még Szarvastónak nevezett településen. Egy magántársaság, a Charles Waring és társai vasútépítő vállalat megvette a földeket 1870-ben, hogy megépítse a Bicske – Tarján vasútvonalat, mely majd az 1884-ben megépülő, Bicskén áthaladó újszőnyi vonalhoz csatlakozott volna. Ezt még abban az évben megtervezték, de a megépítése még váratott magára. 1877-ben aztán az építkezést több helyen is elkezdték – többek között Szarvastón – de pár hónapra rá kiderült, hogy nincs rá elég pénz, és a vonal nem is lenne nyereséges, ezért a munkálatokat leállították.

Így a falu mellet maradt egy kis nem használt sín (a mai pálya déli és nyugati oldala), ami már senkinek sem kellett. Ezt kihasználva 1885-ben megalapult az SzV. Rt. (ez a betűszó kezdetben a Szarvastói Vasutat jelentette, de 2007-től, a település névváltozásától fogva már Szarvaskúti Vasút jelentéssel bír), hogy egy vasúti körpályát építsen a meglévő sín felhasználásával, amit a megyétől szinte ingyen megkaptak. A megalakulás évében folyt a tervezés és engedélyeztetés is. Mivel minden jól ment, a következő esztendőben, 1886-ban az építkezés megkezdődhetett. Az alagutat is ekkor fúrták ki. Az építkezés költségéből, mely 20 000 aranyforint volt, a bécsi udvar 10 000-et állt. Ezért szerepel az a vasútépítési plakáton, hogy „Az építkezés osztrák támogatással valósulhatik csak meg, ezért ezt köszönjük meg nékik.”.

Az első ötvenhárom év

Az 1886-os évi munkálatok után, 1887-ben a vasutat át is adták. Az akkori, a Német Birodalom tulajdonában lévő Elzász-Lotaringiai Birodalmi Vasutaktól (később Deutsche Reichsbahn) vett hozzá az SzV egy A1’A kerékelrendezésű gőzmozdonyt (régi jelzés: L – 1.), egy postakocsit (régi jelzés: Fgr, új jelzés: 50.250.903.0006-5) és egy fedett teherkocsit (régi jelzés: Ggy, új jelzés: 20.250.210.0011-7). Két évvel az átadás után, 1889-ben épült meg a nagyállomás (Szarvaskút-Váralja) a mai helyén, a várhegy lábánál. Ekkoriban a szarvastói síneken nem folyt személyszállítás, csak teherforgalom, ugyan a személyszállítás bevezetését már 1889-től tervezték. De ez még ötvenegy évet váratott magára.

Az első világháború idején (1917.) az SzV katonákat szállított a postakocsiban és a tehervagonban, de ennek nem volt nagy sikere, így ezt a fajta harci tevékenységet két hónap után beszüntették, mivel nem volt sok haszna.

1940-től 1968-ig

Ugyan tervezni már régóta tervezték, a megvalósítás 1940-ig váratott magára. Ekkor vásárolt az SzV a DR-től két darab személyvagont, a Dr/zöldekként máig ismert kocsikat (régi jelzés: Br, új jelzés: 50.250.262.0004-2; 50.250.262.0005-5). Ekkor elindult a várva várt személyszállítás! Beindultak az embereket szállító vonatok, az üzlet felvirágzott. Szarvastó a vasút által híressé vált. A településre sok ember érkezett, hogy megnézze az új csodát, a kis falu vasútját. Egy probléma volt csak! Jött a második világháború! A falu a nagy károkat csak a háború vége felé, 1945-ben, januárban szenvedte, de akkor igazán nagyokat. Több épület – köztük a vár is – megsérült, és a lakosság elmenekült Etyekre. 

A vasúti forgalom leállt 1944. november elsején, és nem is indult már újra a személyszállítás, ugyanis 1946 szeptemberében a két személyvagont az SzV. eladta. Erre két okból is szükség volt: Egyfelől hatalmas pénz- és vashiány lépett fel az országban, ezért túladtak a kocsikon. Másfelől az emberek is elszegényedtek, így nem lett volna pénzük vonattal utazni, főleg nem egy ilyen „üdülővonattal”. A járgányokat az SNCF (Société nationale des chemins de fer français) kapta meg, mivel az akkori elnöke, Marcel Flouret nagyon pályázott rájuk. 

1960-ban a régi, háborúban megsérült állomásépületet újjáépítik a régi formájára. (Ez igen különleges volt abban az időben, hogy az eredeti épületet húzzák fel, nem pedig egy „modernt”. Ez köszönhető részben az akkori ambiciózus polgármesternek, részben pedig annak, hogy az állomás csak részben ment tönkre, így ez a megoldás egyszerűbbnek bizonyult.)

Ebben az évben még egy állomás is épült a meglévőn kívül, méghozzá a rakodóállomás. Ez a 12/2-es sínszelvény belső oldalán helyezkedett el, teheráruk ki- és bepakolása céljából. Maga a rakodóállomás nem igazán állt másból, mint egy kisebb teherdaruból, egy bódéból és pár padból. Ám ahogy teltek az évek, a teherforgalom csökkenésével 2005-ben lebontották. Az állomás helyén 2010. környékéig két koszos pad őrizte az egykori áruszállítás emlékét, de aztán ezeket is elbontották. Ma a helyén egy óriásplakát van, melyet még az állomás működése alatt, 2000-ben telepítettek.

1968-tól napjainkig

1968-tól ’70-ig egy nagy tehervagon-felvásárlásba kezdett az SzV. Vett öt kocsit (régi és új jelzések: Jmy – 20.250.500.0009-5; Gjy – 20.250.800.0012-3; Jrüt – 20.250.570.0013-1; Rrt – 20.250.700.0014-4; Shzy – 20.880.300.0010-4) melyből az egyik korábban Nyugat-Németországban szolgált a DB-nél (Deutsche Bundesbahn).

1990-ben fénysorompót szerelnek a Bobófalva felé eső útátjáróba az andráskereszt mellé. Ez volt az első elektromos biztosítóberendezés az SzV-nél.

És itt jön egy nagy fordulópont a település, úgy a vasút történetében. Tíz éve, 2007-ben lett Szarvastóból város, és – mondhatni ennek örömére – járt először dízelmozdony a síneken. Ez egy sokak által ismert tény. De azt már kevesebben tudják, hogy eleinte nem a mai M41 2188-as pályaszámú gép járt, hanem – ugyan, csak pár napig, próbajárat címen – egy kisebb tolatómozdony a volt Dr járműparkjából.

2008-ban a Bobófalva felőli útátjáróba a fénysorompó mellé egy félsorompót is felszerelnek. A következő – a Szarvaskúti Vasút történetében – fontos dátum a 2009-es év volt. Ekkor vásárolták vissza az SNCF-től a nekik 1946-ban eladott személyvagonokat, melyeket nekik a háború után pénzhiány miatt eladtak. Továbbá a nagyállomásra a Hermész tér és a peron közé egy gyalogos felüljáró épül fémből. Ugyanebben az évben bérelt az SzV a városi önkormányzat támogatásával két évre két darab zöld színű német személyvagont (régi jelzés: Aa, új jelzés: 50.880.1117.0007-7; 50.880.1117.0008-4). Ezeket később csak „a DB-k”-ként emlegették.

2010-ben kapták meg a Dr/pirost (régi jelzés: Brx, új jelzés: 50.250.251.0003-5), illetve, ami a legfőbb, a híres Biri névre hallgató motorkocsit. Ekkor alakult meg a vicinálisvonat, mely egészen tavalyig, 2016-ig, a Desiro megvásárlásáig járt. Ehhez még hozzácsapták a postakocsit, melyet a kezdetekkor, 1887-ben vásárolt a vasúttársaság. 2010-ben épült a bakterház is a bobófalvi útátjáróba. (Ez ma a Benedek Elek útja 1.) Egy évvel később lejárt a DB-k bérleti ideje, és az SzV. új, nagy befogadóképességű személyvagonok után nézett. Az ÖBB-k (Banánok) megvásárlásával (régi jelzés: Ban, új jelzés: 50.881.299.0001-0; 50.881.299.0002-0) létrejött a mai napig közlekedő gyorsvonat. Ezt a Csörgő húzza.

2016 januárjában az SzV. megvette a máig is használt, szép, modern Desirót (új jelzés: BR 642). Ennek fő oka a már amúgy is használtan vett Biri „beteges” viselkedése volt. A motorkocsit már két alkalommal vitték járműjavítóba, és már nem érte meg a fenntartása. Ezért határozták el az új motorvonat megvásárlását.

2014-ben és 2015-ben komolyan felmerültek igen hajmeresztő tervek a vasútfejlesztéssel kapcsolatban: Az első az volt, hogy a vonatsínt vezessék fel Bobófalvára egy nagy töltés segítségével. A bobófalvi állomás a Saint Spiridion téren, a szökőkút helyén lett volna. Mivel ott csak egy rövid, egyvágányos fejállomás, egy csonkavágány fért volna el, ahol a Csörgő nem tud körbejárni, kellett volna vásárolni egy rövid motorvonatot. Kézenfekvő megoldás lett volna egy Desiro. Ugyan ebből a tervből nem lett semmi, a Desirót mégis megvették 2016-ban. A 2015-ben létrejött terv pedig egy tárolóvágányról szólt, ami a nagyállomásról ágazik ki. Ehhez vettek volna még egy tolatómozdonyt. Mint látjuk, pénzhiány és egyéb okok miatt ez sem valósult meg.